home
 

Bibarcfalva

vissza2010. május 4.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

A Várbükk alatt fekvő, borvizeiről híres település közigazgatásilag Baróthoz tartozik. Kútvizet aligha isznak a helybeliek, hiszen a főút mentén, az egykori Baross-forrás telepe, a borvíztöltöde régebbi épülete előtt szinte állandóan folyik a vasas-szénsavas borvíz.


Alszeg és Felszeg között a Szent László-legenda részleteit ábrázoló falfestményt őrző református templom a határ. A templom előterében állnak Bibarcfalva hőseinek emlékművei. Az egykori országzászló talapzatot a Makk-féle összeesküvés három helybeli áldozatának emlékművévé alakították. Bartalis Ferencet 1854-ben Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki.  A temetőben nyugszik Borbáth László (1814--1898) negyvennyolcas honvéd százados.
A templom mögötti domboldalt 1896-ban, a millenim tiszteletére ültették be fákkal. Az iskola is a honfoglalás ezeréves évfordulója tiszteletére épült.
Bibarcfalva határában őskori telephely nyomai és a Tiborc vára néven ismert középkori vár romjai találhatók.
A falu ifjúsága minden évben megrendezi a szüreti mulatságot, melyet lovas-szekeres ünnepi felvonulás előz meg.
 

 
 



Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. május 18.
péntek

Erik, Alexandra napja van.
 
 
«2012. május»
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.