home
 

Barátos

vissza2009. december 9.

Már csak azért is érdemes megállani ebben a községben, mert még előnevével is ide kötődik az a földrajzi utazó, a magyarság eredetének jeles kutatója, néprajzi gyűjtő Barátosi Balogh Benedek, (1870-1945), akit méltánytalanul felejt el mindegyre a faluközösség, s csak a minduntalan óla írók nevezik, de jogosan és találóan, „Kicsi Csomának”. Ugyan Lécfalván írták be az anyakönyvbe, de tősgyökeres barátosi család sarja. A Távol-kelet szakértője volt. Ő adta ki a Turáni könyvek-sorozatot. Gyűjteményének egy részét a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi. Eddig még senkinek sem fájt, hogy nevét sem a szülőfaluban, sem pedig Barátoson nem őrzi egy emléktábla.

 

Tudta-e, hogy az író Szabó Dezső (1874-1945) több nyarat töltött Barátoson Szabó Jenő (1867-1934) testvérbátyjánál, aki félévszázadig volt verselő református lelkipásztora Barátosnak? Ottani élményeiről Életeim című önéletírásában olvashatunk. A Kovászna vize jobb oldalán települt ez az Orbai széki község, annak a műútnak a mentén, ahol a 6 km-re fekvő Kovászna fürdőváros is van. Itt megállója van a Sepsiszentgyörgy – berecki vasúti szárnyvonalnak. Közigazgatása alá tartozik az egykori szék nevét viselő Orbaitelek és Páké, mint mezőföldi községek. Mindhármat zömében kálvinista reformátusok lakják. A szájhagyomány szerint a falu a kissé távolabb eső Bod mezején feküdt, s hogy temploma is volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint maga az a tény, hogy egy helynév őrzi emlékét. A mocsaras terület és a Kovászna patak áradásai miatt, a mai helyére költözött a falu, bár itt is csak lecsapolási munkálatokkal teremtett magának művelhető helyet a nép. Mai református templomába már csak azért is érdemes betekinteni, hogy ennek 1760-bn készült reneszánsz ornamentikás kazettás mennyezetét szerelték le egy bővítés alkalmával, s ma ott látható a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének mennyezetén. A mi templomot övező park Erzsébet királyné nevét őrzi, akárcsak azok az öreg fák, melyek a pákéi templomot veszik körbe.

Polgármester: Kerestély Csaba; Tel/fax: +40-267-374715.
Hozzátartozó falvak: Páké, Orbaitelek.
Postai irányítószám: 527050.
Lakosság: 1548 fő (2002).
Első írásos említés: 1614.

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.