home
 

Bikfalva

vissza2010. május 25.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

Uzon község keleti peremtelepülése. Orbán Balázs a 19. század második felében a legcsinosabb székely falvak közé sorolta.  A meghatározó szerepű református gyülekezet erődtemploma a falun feletti magaslaton áll, tornya szép időben Sepsiszentgyörgyről is jól látszik. A várat és a középkori templom jelentős részét 1861-ben lebontották, az új templomot 1863-ban építették. A várfalak  a torony nyugati és északi oldalánál maradtak meg.  Tornyában ma is használatban van a brassói Johannes Neidel harangöntő mester által 1640-ben öntött harang.
Bikfalva Háromszék kúriákban leggazdagabb települése. A többségében lakott, 18--19. századi népi udvarházak száma tizennégy.  Figyelmet érdemel a Páll-Gergely kúria, az árkádos kőtornácú Simon kúria, a nemrég felújított Zátyi kúria, a Zsigmond udvarház és a Dénes Gyula kúria. Erről az egyedülálló építészeti örökségről a helyi művelődési házában  kiállítás tekinthető meg. 2009 októberében hagyományteremtő szándékkal a faluban Kincse vásárt szerveztek, melynek keretében műemléknéző program is szerepelt.
A település falusi turizmus szempontjából is jelentős. Korszerű vendégházak és panziók várják az ide látogatókat.


 

 
 



Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. május 18.
péntek

Erik, Alexandra napja van.
 
 
«2012. május»
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.