home
 

Barót

vissza2009. december 11.

Erdővidék egyetlen Szent László-legendát ábrázoló falfestménye a városhoz tartozó Bibarcfalva református templomának északi falán látható. A képsort egy véletlen folytán találták meg 1972-ben. Harminckét négyzetméteres felületet borít. A restaurált falfestményt a XIV. század végére, a XV. század elejére helyezik a szakemberek. Jelenetei: Kihallgatás, Felvonulás, Ütközet, Üldözés, Párviadal, Lefejezés, Pihenő király.

Tudta-e, hogy Baróton született Gaál Mózes (1863-1936) a modern magyar irodalom képviselője, pedagógus, lapszerkesztő, és hogy a miklósvári családból származott  Gyenge Anna (1890-1955), aki Anne Roselle néven több éven át  a New York-i Metropolitan Opera énekesnője, primadonnája volt? Barót Erdővidéken, a földrajzi értelemben vett Baróti-medence központjában helyezkedik el. Első írásos említése 1224-ből való. A település csak a környező falvakkal együtt - Bibarcafalvával (4 km), Bodossal (6 km), Felsőrákossal (6 km), Köpeccel (5 km) és Miklósvárral (9 km) – 1968-ban kapott városi rangot. Területén gazdag régészeti leletek kerültek napvilágra a bronz-, a vas-, valamint a római korból. Földjének mélyében lignit telepek vannak, ezeket a felsorolt kapcsolt települések határában 1832-2007 között kül- és mélyműveléssel mindenhol fejtették. A széntelep fölött szinte kiaknázhatatlan mennyiségű szénsavas ásványvíz tartalékok vannak. Gazdasági fejlődését a céhrendszer, majd a bányaipar biztosította a XIX. században. Fejlett tejfeldolgozó és ásványvíz-palackozó ipara. A XIX. századtól kezdve élénk szellemi élete van, ma több helyi hírlap és egy televízió tudósít a vidék eseményeiről. Közművelődési életét egyesület irányítja, kórusok, zenekarok, dal- és tánccsoportok működnek.

Látnivalók:

  • Szent Adalbert római katolikus templom (ép.1760). Itt őrzik a régi templom gótikus keresztelő medencéjét. Belsejében emléktábla adja tudtunkra, hogy itt részesült a keresztség szentségében Baróti Szabó Dávid (1739-1819) költő és nyelvújító.
  • Kazettás mennyezetű református templom, Köpec. Kazettás mennyezete 1767-ből való. Belsejét fejedelmi és családi címerek díszítik. Keöpeczi Sebestyén József (1878-1964) heraldikus munkái.
  • Más templomok: unitárius templom, Felsőrákos. Mai formáját 1795-ben nyerte el. Reneszánsz és barokk jegyeket őriz. Belsejében helyi festett kazetták és jellegzetes „csillagmintás” szedettesek díszítik. Kisasszony kápolna (ép.1755), baptista imaház Barót (ép. 1782-83), barokk jegyeket őriznek. A város két ortodox temploma a két világháború között épült.
  • Kálnoky kastély, Miklósvár. Műemlék. Épült a XVI. század végén, a XVII. század elején. Megmaradt eredeti reneszánsz homlokzata, északi részét klasszicista stílusban átalakították. Restaurálása folyamatban van. Körülötte árborétum található.
  • Tiborcz várának kora középkori maradványai. Bibarcfalva, Várbükk-tető (turistajelzés).
  • Bibarcfalva korszerű ásványvíz-palackozó üzeme. Bibarcfalva 270 sz. Tel:: 0267 – 378 631.
  • Bibarcfalvi műemléktemplom Szent László legendáját megörökítő freskóval
  • Gáspár udvarház, Bodos
  • Erdővidék Múzeuma, a hely-, céh- és bányatörténeti kiállítások, a Baróti Szabó Dávid szülőháza helyén álló emléktáblával megjelölt épületben. A költő és nyelvújító mellszobra a róla elnevezett baróti líceum előterében látható.  Barót, Kossuth Lajos utca 158 sz. Tel. 0267/377078, erdovidekmuzeuma@yahoo.com. Nyitvatartás: hétközben : 9-17, szombat 10-16.


Baróton időszakos kiállításokat szoktak szervezni a következő intézményekben:

  • Városi Művelődési Ház: Tel/fax: 0267-377962, 0267-377813, culturab@clicknet.ro, Nyitvatartás: hétközben 8-16
  • Gyulai Líviusz Városi könyvtár, Tel.: 0267-377629, Nyitvatartás: hétközben 9-19, szombaton 9-13
  • Erdővidék Múzeuma, Kossuth Lajos utca 158 sz., Tel. 0267-377078, erdovidekmuzeuma@yahoo.com

Polgármester: Nagy István; Tel: +40-267-377507, Fax: +40-267-377919.
Hozzátartozó falvak: Bibarcafalva, Bodos, Felsőrákos, Köpec, Miklósvár.
Postai irányítószám: 525100.
Lakosság:  9.614 fő (2002).
Kiterjedés: 128,48 km2.
 

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2013. június 20.
csütörtök

Rafael napja van.
 
 
«2013. június»
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.

A megyei tanács honlapjának eléréséhez kattintson bárhová a fehér mező mellé.