home
 
A Kovászna megyei Szentkatolna község hat tonna krumplit adományozott a dévaiaknak

A Kovászna megyei Szentkatolna község hat tonna krumplit adományozott a dévaiaknak

vissza2010. március 5.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

Kézdiszentkatolna polgármesterének felajánlására közel hat tonna krumplit szállítottak a Hunyad megyébe, Dévára. – áll a Kovászna Megyei Tanács közleményében. Mint ismeretes, Háromszék és Hunyad megye képviselői nemrég megyeközi együttműködési szerződést írtak alá, melynek célja Székelyföld és a szórvány közti kapcsolatok erősítése volt. A közös kulturális programok mellett a mostani krumpliadomány is nagy segítségnek bizonyult, hiszen a hat tonnányi szállítmányból a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont is részesült. Az alapítvány Erdély-szerte közel kétezer gyermeket nevel, negyven intézményből álló hálózatában, az oktatási intézmény pedig Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézménye, amely számos gyerek számára biztosít bentlakást, ellátást.


A hunyadiak sem voltak hálátlanok, a felajánlást örömmel fogadták, Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című könyvét ajándékba elküldte Tusa Leventének, Szentkatolna polgármesterének. A könyv Böjte Csaba gondolatait tartalmazza Istenről, vallásról, életről, emberről, mely tanításként szolgálhat minden hívő ember számára.

A Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor kifejtette, hogy az adományozás, felajánlás nemcsak segítség, de felelősség is. „Hasonlóan nagylelkű adományokat továbbra is fogadnak Hunyad megyében. A mi felelősségünk, hogy lehetőségeink szerint segítsünk a hozzánk tartozókon” – fogalmazott az önkormányzati elnök. Azok a települések, szervezetek, személyek, akik segíteni szeretnének, Kovászna megye tanácsánál jelezhetik szándékukat.

Az eredeti cikk I T T olvasható.
 

 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.