home
 

Kovászna Megye Tanácsa

vissza2009. december 7.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

Kovászna Megye Tanácsa helyi szinten létrehozott közigazgatási hatóság, mely a megyei érdekű közszolgálatok, valamint a községi és városi tanácsok tevékenységének összehangolásáért felel. A megye 45 területi-közigazgatási egységből áll, ezen belül 2 municípium, 3 város és 40 község található. A megyei önkormányzat közigazgatási székhelye Sepsiszentgyörgyön van, a Szabadság tér 4. szám alatt. 

A helyhatósági választásokat szabályozó törvény módosításait követően, 2008-től kezdődően a megyei tanács elnökét is közvetlen módon, titkos szavazással választják meg. Az elnök mandátuma 4 évre szól és a következő választott elnök beiktatásáig érvényes. 

2008. júniusában Kovászna megye lakossága a Romániai  Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, TAMÁS Sándort választotta meg önkormányzati elnöknek. A megyei tanács testülete általános, egyenlő, közvetlen, titkos és szabadon kifejezett szavazással megválasztott megyei tanácsosokból áll. A 2008-as helyhatósági választások alkalmával, Kovászna megyében 30 megyei tanácsost választottak, négy éves mandátumra. Politikai hovatartozásukat tekintve a megyei tanácsosok a következőképpen oszlanak meg: 15-en a Románia Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselik, 9-en a Magyar Polgári Pártot, van 1 független tanácsos, 5-en a Kovászna Megyei Románok Szövetségének tagjai. Tanácsosok névsora itt.

Tamás Sándor 2008 júliusában vette át elnöki mandátumát. A negyvenkét éves, jogi diplomával rendelkező elnök 1996. és 2008. között háromszéki parlamenti képviselőként dolgozott, azt megelőzően Tőkés László püspök közéleti tanácsosa volt. Felesége magyar szakos tanárnő, három gyerekükkel, Annával, Fannival és Benedekkel Kézdivásárhelyen élnek.

A helyi közigazgatásról szóló törvény értelmében a megyei tanács elnöke irányítja és vezeti a megyei közigazgatást, elnököli és vezeti a megyei tanács üléseit, valamint összeállítja annak napirendjét, a saját szakapparátusán keresztül módszertanilag irányítja a községekben és városokon lebonyolított anyakönyvi és gyámhatósági tevékenységeket, számon tartja és felügyeli a megyei köz- és magánvagyont, koordinálja és ellenőrzi a beruházási és infrastruktúra-fejlesztési tevékenységeket. A tanács elnöke biztosítja az Alkotmány előírásainak tiszteletben tartását, az érvényben levő törvények, jogi procedúrák és jogszabályoknak alkalmazását.

Kapcsolat:

Telefon: 0267 – 311-190 
Fax: 0267 – 351-228 
Email:

A megyei tanács működésével kapcsolatos menüsort a főoldalon alul találják.

 
 



Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2010. március 10.
szerda

Ildikó napja van.
 
 
«2010. március»
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
 

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2009. Minden jog fenntartva.