30-50 sz. Határozatok - 2023. március

2023. április 18., kedd

 

2023/50 sz. Határozat a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szervezeti felépítésének és személyzeti létszámának a jóváhagyására vonatkozó 2022/118-as számú Határozat 1. számú mellékletének módosítására vonatkozóan


2023/49 sz. Határozat a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság keretén belül, Kovászna megye szintjén nyújtott szociális szolgáltatások 2023-as évi cselekvési tervének jóváhagyására


2023/48 sz. Határozat a védelemben részesülő gyermek/fiatal/felnőtt fogyatékos személyek, éves költségének meghatározására vonatkozóan, a 2023-as évre


2023/47 sz. Határozat A fogyatékkal élő felnőttek intézménytelenítési folyamatának felgyorsítására, illetve az intézményi elhelyezés megelözésére létrejött Kovászna Megyei Bizottság Szervezeti és működési keresztszabályzatának jóváhagyására


2023/46 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsa 2022. évi külkapcsolatokra vonatkozó tevékenységének, valamint a 2023. évre szóló keretprogramjának jóváhagyására
Melléklet


2023/45 sz. Határozat a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola szervezeti felépítésének, tisztségjegyzékének valamint Szervezési és Működési Szabályzatának jóváhagyásáról


2023/44 sz. Határozat a külföldi vissza nem térítendő pénzalapok 2023-as évi költségvetésének kiigazítására


2023/43 sz. Határozat Kovászna megye és a megyei érdekeltségű közintézmények 2023-as évi költségvetésének kiigazítására


2023/42 sz. Határozat kulturális programok lebonyolítása céljából történő társulás megkötésének jóváhagyásáról Kovászna megye és a Vigadó Kulturális Alapítvány között


2023/41 sz. Határozat Pampu-Romanescu Liviu úrnak és Imre Csaba Loránd úrnak a Kovászna Megyei Területi Közrendészeti Hatóságban való tagsági minősége elvesztésének megállapítására, valamint új tagok kinevezésének jóváhagyására


2023/40 sz. Határozat egy ingatlan használati jogának természetbeni felhasználásával történő törzstőke növelés által megvalósuló egyedi de minimis támogatás jóváhagyására a Kovászna Út és Híd Rt. részére


2023/39 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsa 2011/109-es számú határozatának módosítására, a Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy municípium Sajtó utca 8/A szám alatti ingatlan jogállásának és kezelési jogának megváltoztatására vonatkozóan


2023/38 sz. Határozat A Szentkereszty Stefánia temetkezési kápolna felújítása beruházás fogalmi jegyzetének és tervezési tárgykörének jóváhagyásáról


2023/37 sz. Határozat Kovászna megye résztvételének jóváhagyásáról Egyes Kovászna megyei vidéki közoktatási egység és kapcsolódó intézmény felszerelése bútorokkal, tananyagokkal és digitális eszközökkel pályázattal az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervhez kapcsolódó európai alapokból finanszírozott pályázati kiírásban, VI. Pillér – Az új generációra vonatkozó közpolitikák, C15-ös összetevő - Nevelés


2023/36 sz. Határozat Kovászna megye, Bodok Község és a Stemal Entertainment Kft. közötti társulás jóváhagyására a Kovászna megye, Bodok község, Oltszem településen található Mikó-kastély kulturális értékének népszerűsítése érdekében


2023/35 sz. Határozat Kovászna megye 2020-2025-ös időszakra vonatkozó levegő minőség megőrzési tervében található intézkedések 2022-es évi megvalósításáról szóló beszámoló jóváhagyására


2023/34 sz. Határozat a Kovászna Megye, Kovászna Megye Tanácsán keresztül, és az Agrosic Közösségek Közti Társulás közötti 2021.05.28/162-es számú bérleti szerződés a felek közös akaratából történő megszüntetésének jóváhagyására


2023/33 sz. Határozat a Málnás 25043-as számú telekkönyvön szereplő terület fölötti felülépítményi jog, és a Málnás 25042-es számú telekkönyvön szereplő terület fölötti szolgalmi jog Kovászna Megye részére történő megalapításának elfogadására, a Bodoki-hegységben megfigyelővel ellátott hegyi menedék építése céljából, valamint a beruházás közhasznúvá való nyilvánítására


2023/32 sz. Határozat a Kovászna megye közvagyonában található DJ103-as jelzésű megyei út ideiglenes átadásának jóváhagyására Kovászna Megye Tanácsa vagyonkezeléséből Előpatak Község Helyi Tanácsa vagyonkezelésébe


2023/31 sz. Határozat Kovászna Megye és Barót Város közötti társulás jóváhagyására A Kovászna megye, Barót Városi Kórház területén található sétányok, parkolóhelyek, valamint a kültéri vízvezetékhálózat, háztartási szennyvíz, csapadékcsatorna és közvilágítási rendszerek felújítása beruházás megvalósítása céljából


2023/30 sz. Határozat Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy Municípium és más partnerek társulásának jóváhagyására A SEPSI DUAL duális képzési konzorcium megalapítására, valamint Egy duális oktatási kampusz létrehozása Sepsiszentgyörgy municípiumban pályázattal való résztvétel jóváhagyásáról az Országos Helyreállítási és Reziliencia Tervhez kapcsolódó európai alapokból finanszírozott pályázati kiírásban, IV. Pillér – Az új generációra vonatkozó közpolitikák, C15-ös összetevő - Nevelés, 4-es reform - Teljes szakmai útvonal létrehozása a felső műszaki oktatáshoz, 6-os Beruházás - Legalább 10 regionális konzorcium létrehozása, valamint legalább 10 integrált szakmai kampusz felszerelése

Hírek