Itt vagy: » Hírek

Hírek

Hazahoztuk! Sepsiszentgyörgyön Gábor Áron ágyúja
2010. március 5., péntek

Március 5-én, pénteken délután 4 óra 5 perckor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre Gábor Áron eredeti ágyúja Bukarestből. A faládában hazaérkező ágyú mintegy 370 kilogramm súlyú, így 14 férfikézre volt szükség a bevitelnél.

2010. március 4., csütörtök

Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata azon dolgozik együtt csaknem két éve, hogy a Székelyföld térségének közös történelmi-kulturális örökségére sikeres gazdasági-turisztikai fejlesztést alapozzon. Ezt a törekvést szolgálja a Székelyföld-stand, amellyel a budapesti Hungexpón 2010. március 4-én nyíló nemzetközi idegenforgalmi kiállításon is jelentkezünk, a tavalyi sikeres bukaresti szereplés folytatásaként.

Hat tonna krumplit adományozott Szentkatolna
2010. március 4., csütörtök

Kézdiszentkatolna polgármesterének felajánlására, közel hat tonna krumplit szállítottak március elején a Hunyad megyébe, Dévára. Ebből a szállítmányból a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont részesült.

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennálé
2010. március 3., szerda

Hargita, Kovászna és Maros megyék Tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja meghirdeti az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázati felhívását hagyományos és kísérleti grafika kategóriákban. Az adatlap és a pályázati felhívás letölthető a www.grafikaiszemle.ro weboldalon (adatlapok és egyéb információk igényelhetőek a grafiakaiszemle@yahoo.com e-mail címen is). http://www.grafikaiszemle.ro

Háromszéken Gábor Áron eredeti ágyúja
2010. március 2., kedd

Március 15-én, Kézdivásárhelyen, majd Sepsiszentgyörgyön tekinthető meg a Gábor Áron háromszéki ágyúöntő által készített történelmi ereklye. Az egyetlen fennmaradt háromszéki ágyút először március 12-én, a Székely Nemzeti Múzeumban láthatja a nagyközönség.

Díszoklevél a kultúráért
2010. február 27., szombat

Az Árkosi Kulturális Központ fennállásának 20. évfordulóján oklevéllel díjazták azokat a személyeket, akik hozzájárultak a megye kultúrájának fejlődéséhez. A február 27-én, szombaton tartott gálán a zene, képzőművészet, irodalom kategóriákon kívül az intézmény munkájában támogatást nyújtó intézményeket, személyeket és sajtószerveket is díjazták.

Háromszék a mi házunk – megyebemutatkozó Strasbourgban
2010. február 26., péntek

Háromszék önkormányzata márciusban az Európa Tanács székházában, a Hemicycle előtti téren, a Helyi és Regionális Választottak Kongresszusának tavaszi plenáris ülése keretében mutatja be a Kovászna, egyszerűen eredeti címet viselő megyepromováló standját.

Elfogadták a költségvetést
2010. február 26., péntek

Összesen 28 napirendi pontról döntött Kovászna Megye Tanácsa február 26, pénteki soros ülésén. A testület egyöntetűen fogadta el a Kovászna megye 2010-es költségvetését. Az idei költségvetés összege 69 931 000 lej.

Márkosfalváról indul a Háromszéki Képzőművészet Éve
2010. február 23., kedd

„Barabás Miklós csak egyike azon személyiségeknek, akik Háromszékről indulva, erős hatással voltak a magyar történelemre, kultúrára. Épp ezért nem túlzás azt mondani, hogy a Háromszéki Képzőművészet Éve Márkosfalván veszi kezdetét” – hangsúlyozta Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője.

Kovászna megyében a külföldi diák-önkormányzati konferencia
2010. február 22., hétfő

A Diákönkormányzatok Kelettől Nyugatig nevet viselő projekt a franciaországi Sarthe, Zala és Kovászna megyei iskolások együttműködésének az eredménye. A projekt célja, hogy az Európai Unión belül ne csak önkormányzati szinten, hanem lehetőség szerint minél szélesebb területen működjenek együtt a résztvevők.

Háromszéken hasznosítani kell a turisztikai potenciált!
2010. február 19., péntek


Az idén is támogatja a háromszéki turisztikai kezdeményezéseket a kormány – ígérte Elena Udrea turisztikai és fejlesztési miniszter, aki pénteken Kovásznára, Kommandóra, Sepsiszentgyörgyre és Sugásfürdőre látogatott el. Amint Elena Udrea sajtótájékoztatóján elmondta, látogatásának célja az is volt, hogy megnézze, hogyan alakulnak a tavaly elkezdett projektek, ugyanakkor újabb közösen finanszírozott programokról tárgyaljon a helyi vezetőkkel.

Megvan a megye legfiatalosabb települése
2010. február 16., kedd

Négy éve zajlik a Háromszék Legfiatalosabb Települése projekt. A 2006-ban megkezdett programot a Tabacco együttes koncertje zárja, február 17-én, 6 órai kezdettel, a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Van magyar jövő Hunyad megyében
2010. február 15., hétfő

Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására, amellyel hivatalosan elindult Kovászna megye közösségépítő programja.

Hivatalosan is elindul a szórványprogram
2010. február 12., péntek

Ünnepélyes keretek között veszi kezdetét Kovászna Megye Tanácsának szórványprogramja. Mint ismeretes, a januári tanácsülésen ellenszavazat nélkül fogadták el a két megye együttműködésére vonatkozó határozatot a tanácsosok, hiszen a Székelyföld jövője csak akkor lehet sikeres, ha az Erdély más részein, a szórványközösségekben élő magyarság is sikeres és megerősödik.

Tavalyi szinten a költségvetés
2010. február 8., hétfő

„A vidéki települések esetében, a kisebb költségvetésből is lehet tartani a tavalyi szintet”- mondta el Tamás Sándor, azon a rendkívüli tanácsülésen, amelyet elsősorban a településeknek szánt költségvetések elfogadására hívtak össze.

Székely termékekkel a magyarországi piacon
2010. február 4., csütörtök

Magyarországon a Cora üzletlánc az első multinacionális cég, amely székelyföldi termékeket kínál a helyi vásárlóknak. Mint ismeretes a Székelyföldi márkanevet Hargita, Kovászna és Maros megyék együtt regisztrálták az elmúlt év során.

Tudjuk tartani a tavalyi szintet – polgármester-találkozó a visszaosztott összegekről
2010. február 3., szerda

Kevesebből többet elven osztják el a központi költségvetésből a településeknek visszaosztott összegeket, amelynek 20 százalékát Kovászna Megye Tanácsa javaslata alapján kapják meg az önkormányzatok – jelentette ki Tamás Sándor a szerdán megtartott polgármester-találkozón.

Tanácshatározattal az összefogásért
2010. január 28., csütörtök

Közös kulturális, oktatási és tudományos programok lebonyolításának céljából, Hunyad megye és Kovászna megye közt írásos megállapodás is születik. Az ehhez szükséges döntést Kovászna Megye Tanácsa január 28-i rendes ülésén fogadta el.

A helyi tanácsok költségvetése annyi, mint a tavaly
2010. január 27., szerda

Kovászna megye községeinek idén sem lesz kisebb a költségvetése, mint a megelőző évben – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Kész a hulladék-feldolgozó környezeti hatástanulmánya
2010. január 22., péntek

Közmeghallgatással ért véget a Kovászna megyei hulladék-feldolgozó környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítése. Január 21-én, csütörtökön mintegy 40 érdeklődő vett részt a Nagyborosnyón tartott beszélgetésen.

305 ezer euróval több pénz a látogatási központra
2010. január 21., csütörtök

Kovászna Megye Tanácsa mai, rendkívüli ülésének csupán egy napirendi pontja volt: a Rétyi Nyír és az Uzon - Szentivánlaborfalvi Tavak Látogatási Központ projekt módosítása. A pályázat értéke 305 000 euróval növekedett, további sorsáról pedig már három héten belül döntés születik.

Székelyföldi turisztikai ügynökséget hoznak létre
2010. január 10., vasárnap

A közös programok folytatásáról, tökéletesítéséről és a közeljövő fontosabb megvalósításairól tárgyaltak Hargita és Kovászna megye elöljárói a Madarasi-Hargitán. Mint ismeretes, a két megye vezetője és a megyei jogú városok polgármesterei rendszeresen egyeztetnek székelyföldi kérdésekben.

Az esztelnekiek megérdemlik az önálló községet
2010. január 8., péntek


Az újonnan elkészült községháza az új, önálló község szimbóluma – hangsúlyozta Esztelneken Varga Attila polgármester.

2009. december 23., szerda

Rendhagyó módon magyar, román és roma gyerekek fellépésével kezdődött Kovászna Megye Tanácsának utolsó 2009-es ülése. Az iskolások a közelgő ünnephez méltó betlehemes dallamokat, énekeket adtak elő.

Játszótér a vidéki településeknek
2009. december 21., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa idén 100 000 lejt különített el játszóterek létesítésére. A Játszótér Építő Program elsősorban azokat a községeket, falvakat célozza, ahol még nincsenek hasonló létesítmények.

Sporttermet adtak át Ozsdolán
2009. december 20., vasárnap

A felsőháromszéki polgármesterek és az ozsdolai helyi tanács meccse volt az első olyan hivatalos mérkőzés, amelyet a frissen elkészült sportcsarnokban játszottak.

Új tűzoltóautók érkeztek
2009. december 11., péntek

5000 literes kapacitású tűzoltóautót és egy nehéz balestek áldozatainak mentésére szolgáló műszaki mentőautót adtak át Sepsiszentgyörgyön

Időben megkapják járadékaikat
2009. december 11., péntek

Alig tíz perces rendkívüli ülés keretében szavazta meg a 3303 fogyatékkal elő személyt érintő költségvetés módosítást.

2009. december 7., hétfő
2009. november 27., péntekAz arab lovakról, pónilovakról, lipicai lovakról, fogathajtásról, ugrólovazásról és tenyésztésről hangzottak el előadások az első alkalommal megszervezett Székelyföldi Lovas Konferencia keretében. A Gyergyószentmiklóson megtartott rendezvény legfontosabb gondolata a Székelyföldi Lovas Bajnokság megteremetésének lehetőségei körül forgott.

Hírek